1. fejezet

- Jake, hát valaki mégis szeret engem!- kiáltok fel (vagyis inkább le...) a lépcső tetejéről a bátyámnak. Nos, a várt reakciót -ujjongást, tapsot és füttykoncertet- nem kaptam meg. Jake konkrétan furán nézett rám, majd tettetett sértettséggel válaszolt.

- Én is szeretlek!- mered rám.

- Jó, de te nem leszel a levelezőpartnerem!- vonok vállat mosolyogva.

- Miért, ki lesz az?!- kérdezi máris "védelmező bátyus" módba kapcsolva.

- "MacMillerboy121".- válaszolok izgatottan kimondva az egy pillanat alatt megtanult felhasználónevet.

- Vigyázz ezzel a levelezős-dologgal! Ki tudja, igazából kié az a profil!- figyelmeztet. A bátyám mindig ilyen volt. Vele élek már három éve, mióta anyuék úgy döntöttek, hogy világutazók akarnak lenni, minket pedig (az akkor 18 éves bátyámmal) egy kétszintes, méregdrága házba "pateroltak", hogy ne zavarjunk. Azóta is csak képeslapok jönnek tőlük. Minta-szülők, nem?! Na, mindegy.

- Vigyázok. És nyugi, én csak ismerősökre akarok szert tenni!- nyugtatom meg, ő pedig láthatóan továbbra sem hisz nekem, de ejti a témát. Miután úgy nézem, nincs több mondandója hozzám, visszamegyek a második emeleti szobámba, és izgatottan nézem meg a mail-jeimet. Semmi új. Kissé elszontyolodva hajtom le a notebookom fedelét. Vajon hogy nézhet ki ez a MacMillerboy121? Barna haj...nem, inkább rézvörös, mint Edwardnak a Twilight- ból, és menő, szörfös kinézet. Kissé izmos, és sortot, meg ujjatlan felsőre húzott rövid ujjút visel, a kezén pedig karkötők csüngenek, és a nyakában bőr nyaklánc lóg. Igen, tuti ilyen lehet. És persze szereti Mac Millert- ez biztos.

- Liz, késő van, feküdj le!- hallatszik Jake hangja. Hm. Elment az idő az álmodozással. Majd holnap beszélek a titokzatos fiúval. Vagyis levelezek.

Komizzatok *-*